Forrás:bowl.hu

Az NCAA futball kezdete

Az amerikai futball eredete egészen az 1820-as évekig nyúlik vissza, amikor a Princeton egyetem diákjai egy „ballown” nevű, rögbihez hasonló játékot kezdtek el játszani, igaz ez a játék még nem sok mindenben hasonlított a mai futballhoz. Egy-egy csapatban 15 játékos ütötte, rugdalta a labdát, és részletes szabályrendszerről sem maradt fenn semmi információ). Néhány évvel később a Harvard egyetem diákjai kezdtek el egy hasonló sportot játszani, ám a futball kialakulása az amerikai polgárháború vége utánra tehető. Az első „igazi” amerikai futballmeccsre a Rutgers és Princeton egyetemek csapatai között került sor 1869-ben, a csatát 6-4-re (akkoriban még „gólokat” számoltak) Rutgers nyerte.

1873-ban négy egyetem képviselői (Rutgers, Princeton, Columbia, Yale) new yorki találkozójukon megalakították az NCAA elődjét, IFA-t (Intercollegiate Football Association) és lefektették a játék legelső „szabálykönyvét”. A 15 fős csapatok vetélkedése azonban még mindig jobban hasonlított a rögbire, mint a mai amerikai futballra, és számos további reformra volt szükség az elkövetkezendő években. Ezek meghozatalában leginkább Walter Camp, a Yale csapatának edzője és az IFA szabályairól döntő bizottság elnöke járt az élen: a csapatok létszámát 15-ről 11-re csökkentették, és a rögzítették pálya hosszát is, ami ekkor még 110 yardos volt. 1882-ben bevezették a „down”-rendszert, ekkor még minden csapatnak 3 próbálkozása volt, hogy 5 yardot haladjon előre a labdával. (Ezt később, 1906-ban 10 yardra növelték, és a negyedik down-t 1912-ben vezették be). 1883-ban az addigi gólrendszer helyett, bevezették a ma is használt touchdown, field goal, extra point és safety fogalmát és pontértékét. Érdekes módon, ekkor még legálisnak számított a derékon aluli (övön aluli) fogás és ütközés, ezt a szabályt 1888-ban vezették be.

A játék népszerűsége gyorsan terjedt: míg 1880-ban még csak 8 csapat vett részt a „bajnokságban”, a századfordulón már 43 csapat vetélkedett egymással. Más egyetemek is hajlandóak lettek volna csapatot küldeni, ám sokakat elriasztott a sport durvasága: csak 1905-ben több százan sérültek meg és majd két tucat játékos halt meg a pályán, főképp az akkoriban népszerű, durva ún. tömegfigurákban (mass play). Maga az elnök, Teddy Roosevelt avatkozott közbe, felszólítva a sportot alapító egyetemek (Harvard, Yale, Princeton) képviselőit, hogy hajtsanak végre reformokat és hozzanak létre egy új szabályrendszert.

1905 decemberében több mint 60 egyetem részvételével arra a találkozóra, ahol az IAAUS (Intercollegiate Athletic Association of the United States) megalapításának tervét tárgyalták még, melyre az elhúzódó gyűlések miatt végül 1906. március 31-én került sor. A szervezet 1910-ben vette fel az NCAA (National Collegiate Athletic Association) nevet, és ma is ezen a néven tömöríti az amerikai egyetemi sportélet számos különböző sportját. A sorozatos egyeztetések során az amerikai futballt is megreformálták. Fontos, új szabálynak bizonyult a játékidő 60 percre csökkentése, a két felálló csapat közti semleges zóna (neutral zone) bevezetése és az előre történő passz bevezetése. (Korábban a csapatok rögbihez hasonló módon futófigurákkal, vagy oldalra/hátra passzolt labdával és abból történő megindulással próbálkoztak.)

Az amerikai futball az elmúlt majd száz évben számtalan újabb reformon esett át, főképp a támadó/védő/speciális csapatok szerkezete és a különböző játékbéli figurák sokfélesége változott. A másik nagy változásnak az bizonyult, hogy újabb és újabb csapatok is becsatlakoztak az NCAA futball bajnokságába, és ez ahhoz vezetett, hogy egy komplex bajnokságrendszert is ki kellett alakítani a számtalan csapat számára. A következő fejezetben ennek a részletesebb megtárgyalása következik.

A NCAA football felépítése

Az első 4 csapatos „bajnokságot” létrehozó szervezők soha sem gondolták volna, hogy mintegy 130 év múlva az egyetemi csapatok vetélkedése több száz gárdát tömörít majd, pedig ez így történt: ma négy különböző divízióban több mint 500 csapat vesz részt a küzdelmekben!
Ennyi egyesület számára természetesen lehetetlen egyetlen egy bajnokságot szervezni. A csapatok közt hatalmas különbség mutatkoznak, pénzügyileg és toborzólehetőségek (vagyis középiskolai játékosok „leszerződtetésének” - recruiting) terén egyaránt. Épp ezért a bő félezer csapatot négy különböző divíziókba sorolták, azokon belül még tovább osztották a csapatokat kisebb egységekbe, ún. konferenciákba.

Az NCAA bajnokság négy divíziója erősségi sorrendben a következő: Div. I-A (legerősebb), Div. I-AA, Div. II és a Div. III (leggyengébb). Ezeket talán úgy a legegyszerűbb elképzelni, ha a magyar focibajnokság csoportbeosztásának szerkezetére asszociálunk: az NB I, NB I-B, NB II, NB III hierarchia-szerkezete sokban hasonlít az NCAA futballkonferenciáihoz. Igaz, különbségek azért akadnak, mert míg itthon az alsóbb osztályokból a bajnokság győztese feljuthat magasabb osztályokba (ha rendelkezik a pénzügyi előfeltételekkel), az egyetemi bajnokságnál a feljutás ilyen módon nem lehetséges. Osztályváltás csak abban az esetben lehetséges, ha az adott csapat eredményei miatt a szövetség indítványozza a le- vagy felsorolást (az elsőosztályban ez ritkán fordul elő, a legutóbbi a Western Kentucky 2009-es, Sun Belt konferenciába való csatlakozása).

Visszatérve az egyetemi bajnoksághoz: ha bármilyen egyetemi futballal kapcsolatos hírt hallunk, akkor 99%-ig biztosak lehetünk benne, hogy a hír az NCAA bajnokság 1-A divíziójából származik. A Div. 1-A tömöríti a legjobb csapatokat és a legjobb játékosokat, ebben a divízióban zajlanak a legnagyobb érdeklődéssel várt küzdelmek, innen draftolják a később NFL-ben játszó játékosok meddő többségét (több mint 90%-t), egyszóval ez a divízió az egyetemi bajnokság krémje.
Hogy azonban mutassunk néhány ellenpéldát is: talán akad néhány sportrajongó, akinek mond valamit egy bizonyos Jerry Rice név. Rice a Div. I-AA osztályába tartozó Mississipi Valley State egyetem csapatában játszott. Sőt, a mai WR-ek legjobbjai közt is akad, aki ebből az osztályból érkezett: ilyen játékosnak számít Terrell Owens (University of Tennessee at Chattanooga) vagy Randy Moss (Marshall). És hogy ne csak WR-eket emlegessünk, Steve McNair minden idők egyik legjobb college pályafutását produkálta a szintén I-AA osztályú Alcorn State egyetemen. Sőt! Bőséggel akadnak játékosok az alsóbb osztályokból is: Larry Allen, Shannon Sharpe, Rod Smith, Adam Vinatieri, vagy egy bizonyos Walter Payton az NCAA Div II. osztályában játszott NFL-pályafutása előtt. És ha valaki azt hinné, hogy ennél lejjebb már nem lehet csiszolatlan gyémántot találni, az ismét csak téved: Matt Turk vagy London Fletcher-Baker az NCAA Div. III-ból, vagyis a negyedik osztályból(!) verekedte be magát az NFL legjobbjai közé.

Visszatérve az NCAA bajnokság szerkezetéhez: korábban már említettem, hogy a divíziókat kisebb egységekre, ún. konferenciákra osztják. Ezek a konferenciák általában földrajzi alapon szerveződő kisebb csoportok, melyekben leggyakrabban 8-12 csapat szerepel.

A legerősebb konferenciák közé tartozik az ACC, a Big Ten, a Big 12, a Pac-10 és az SEC, ám éppúgy, ahogy az NFL-ben, az egyetemi bajnokságban sem lehet egyértelműen legerősebb divízióról vagy legjobb csapatról beszélni. Ez ugyanis minden idényben változik, attól függően, hogy mennyire erős az egyetem elhagyó harmad/negyedéves korosztály, és mennyire erős az őket pótló elsőéves gárda. Vannak viszont hagyományosan erős (Notre Dame, Miami, stb.) gárdák, illetve általában gyenge teljesítményt nyújtó csoportok (MAC, Sun Belt).

Mint az látható, a konferenciák geográfiai alapon alakultak ki és mindegyikük egymáshoz viszonylag közel eső iskolákat tömörít. Például a Pac-10 a Csendes-óceán (Pacific Ocean, innen a név) melletti államok csapataiból áll, hasonló az elgondolás az ACC esetén, csak ott épp a keleti parti csapatok esetén. Az SEC nevében benne van, hogy a délkeleti országrész csapatai alkotják, a Big 12 főleg Texas és környékét jelenti, míg a Big Ten csapatai a nagy tavak környékén székelnek. A többi konferencia esetében is a név mutatja mely országrész csapatai. Ennek a felosztásnak egyrészt praktikus okai vannak (költségkímélő, az utazás jóval könnyebb és egyszerűbb a játékosok számára), másrészt egyes helybeli iskolák közötti rivalizálást is elősegíti (elég a két Los Angeles-i csapat csatáját, a USC-UCLA mérkőzést példaként említeni).
Néha előfordul, hogy egy-egy csapatot áthelyeznek egyik konferenciából a másikba (Virginia Tech nemrég került át a Big East-ből az ACC-be, Louisville pedig a Conference USA-ből a Big East-be), ám ilyenkor is racionális, földrajzi szempontokat követnek és nem az átellenes országrészbe helyeznek át egy csapatot.

A bajnokság szerkezete

Továbbra is az 1-A divízióval fogunk foglalkozni, így is elég komplikált a bajnokság elmagyarázása. Jelenleg, 1997 óta az ún. BCS-rendszer (Bowl Championship Series) működik, és várhatóan még néhány évig biztosan ebben a rendszerben küzdenek tovább a csapatok, annak ellenére, hogy évről évre számtalan kritika és támadás éri a szisztémát.

Kezdjük a legelején: minden egyetemi csapat összesen 12 mérkőzést játszik egy évad során. Ezen felül még lehet egy plusz mérkőzés, a konferenciadöntő. Van, ahol a két hatos divízió győztese csap össze (pl. Big 12, MAC); van, ahol a két legjobb konferenciarekorddal rendelkező csapat meccsel (pl. WAC). Fontos hangsúlyozni, csoportrekordról van szó. Hogy miért is, arra mindjárt kitérek.

Tehát alapesetben minden csapat szezonja 12 meccsből áll. Ebből 8-at saját konferenciájukban található ellenfelek ellen vívnak (a Big East és Sun Belt esetében ez csak 7-7 meccs, mert összesen 8 csapat van a konferenciában), míg a többit szabadon választható, konferencián kívüli ellenfelek ellen.
A szabadon választható kifejezés nagyjából a valóságot takarja, bár apróbb szabályozások akadnak (pl. Div. 1-A-s egyetem nem választhat Div. II-es/III-as ellenfelet…), az egyetemek kezét nem sok minden köti abban, hogy eldöntsék, milyen ellenfelet akarnak találni a csapat 3 szabad meccsére.

Rögtön adódik a kérdés: mi akadályozza akkor a jobb csapatokat abban, hogy gyengébb csapatok ellen, úgymond alibi meccseket szervezzenek, és ezzel is a rekordjukat tupírozzák? Bár elő-előfordul, hogy ténylegesen akadnak ilyen csapatok (ami elég ritka azért), a legtöbb edző/csapat/egyetem ezt nem vállalja be több okból sem.
Egyrészt a média és a szurkolók keményen rászállnának a csapatvezetőségre emiatt, másrészt vannak tradicionális riválisok, akik ugyan konferencián kívül vannak, de mégis a tradíció okán illik velük meccselni (pl. USC-Notre Dame csata ilyen tradicionális mérkőzésnek számít), ezért a vezetőség úgy dönt, beszervez egy ilyen meccset. A harmadik ok pedig az egyetemi bajnokság rangsorrendszerében, a BCS rangsorban rejlik. Ha valaki egy gyengébb csapat ellen kap ki/játszik szorosabb meccset, az többet árt a rangsorbéli helyezésének, mintha ugyanezt egy jobb csapat ellen tenné.

A NCAA Division I-A csapatai és a konferenciák beosztása:

ACC:
Atlantic-csoport: Boston College Eagles, Clemson Tigers, Florida State Seminoles, Maryland Terrapins, North Carolina State Wolfpack, Wake Forest Demon Deacons
Coastal-csoport: Duke Blue Devils, Georgia Tech Yellow Jackets, Miami(Fl.) Hurricanes, North Carolina Tar Heels, Virginia Cavaliers, Virginia Tech Hokies

Big 12:
Északi-csoport: Colorado Buffaloes, Iowa State Cyclones, Kansas Jayhawks, Kansas State Wildcats, Missouri Tigers, Nebraska Cornhuskers
Déli-csoport: Baylor Bears, Oklahoma Sooners, Oklahoma State Cowboys, Texas Longhorns, Texas A&M Aggies, Texas Tech Red Raiders

Big East:
Cincinnati Bearcats, Connecticut Huskies, Louisville Cardinals, Pittsburgh Panthers, Rutgers Scarlet Knights, South Florida Bulls, Syracuse Orange, West Virginia Mountaineers

Big Ten:
Illinois Fighting Illini, Indiana Hoosiers, Iowa Hawkeyes, Michigan Wolverines, Michigan State Spartans, Minnesota Golden Gophers, Northwestern Wildcats, Ohio State Buckeyes, Penn State Nittany Lions, Purdue Boilermakers, Wisconsin Badgers

C-USA:
Keleti-csoport: East Carolina Pirates, Marshall Thundering Herd, Memphis Tigers, Southern Mississippi Golden Eagles, UAB Blazers, UCF Knights
Nyugati-csoport: Houston Cougars, Rice Owls, Southern Methodist Mustangs, Tulane Green Wave, Tulsa Golden Hurricane, UTEP Miners

MAC:
Keleti-csoport: Akron Zips, Bowling Green Falcons, Buffalo Bulls, Kent State Golden Flashes, Miami(Oh.) Redhawks, Ohio Bobcats, Temple Owls
Nyugati-csoport: Ball State Cardinals, Central Michigan Chippewas, Eastern Michigan Eagles, Northern Illinois Huskies, Toledo Rockets, Western Michigan Broncos

MWC:
Air Force Falcons, BYU Cougars, Colorado State Rams, New Mexico Lobos, San Diego State Aztecs, TCU Horned Frogs, UNLV Rebels, Utah Utes, Wyoming Cowboys

Pac-10:
Arizona Wildcats, Arizona State Sun Devils, California Golden Bears, Oregon Ducks, Oregon State Beavers, Stanford Cardinal, UCLA Bruins, USC Trojans, Washington Huskies, Washington State Cougars

SEC:
Keleti-csoport: Florida Gators, Georgia Bulldogs, Kentucky Wildcats, South Carolina Gamecocks, Tennessee Volunteers, Vanderbilt Commodores
Nyugati-csoport: Alabama Crimson Tide, Arkansas Razorbacks, Auburn Tigers, LSU Tigers, Mississippi Rebels, Mississippi State Bulldogs

Sun Belt:
Arkansas State Indians, FAU Owls, FIU Golden Panthers, UL-Lafayette Ragin Cajuns, UL-Monroe Warhawks, Mid Tennessee State Blue Raiders, North Texas Mean Green, Troy Trojans, Western Kentucky Hilltoppers

WAC:
Boise State Broncos, Fresno State Bulldogs, Hawaii Rainbow Warriors, Idaho Vandals, Louisiana Tech Bulldogs, Nevada Wolf Pack, New Mexico State Aggies, San Jose State Spartans, Utah State Aggies

Függetlenek:
Army Black Knights, Navy Midshipmen, Notre Dame Fighting Irish

A TOP 25 rangsor

A BCS rendszer alapját egy olyan ranglista képezi, amely minden héten kiválasztja és rangsorolja az ország legjobb 25 csapatát (csak Div. 1-A csapatokról van szó). A legelső ranglistát még a szezon kezdete előtt publikálják, az előszezonban nyilvánosságra hozott ún. pre-season rangsor még azelőtt jelenik meg, mielőtt bármelyik csapat akár egy meccset is játszott volna. Efféle előszezonban kiadott ranglistát az Associated Press újságírói (AP Poll) és a Divízió I csapatainak edzői (Coaches Poll) készítenek; akik aztán a szezon kezdete után minden héten új, frissített ranglistával jelentkeznek, ahol saját belátásuknak és az adott héten történő erőviszony-változásokat újrarangsorolják a csapatokat.
Másféle ranglisták is készülnek: az ún. Harris-poll az idény negyedik hetétől, míg a BCS rangsor pedig a szezon nyolcadik hetétől kezdve jelenik meg heti rendszerességgel. A bajnoki cím eldöntése szempontjából a BCS ranglista számít döntőnek, ám mindegyik rangsorról szót kell ejtenem kissé részletesebben, részben a rendszer komplikáltsága miatt, másrészt pedig, hogy mindenki számára világos legyenek a TOP 25 ranglista-készítés előnyei és hátrányai.

A 2004-es esztendőig az AP Poll, AP újságíróinak szavazata volt a BCS rendszer egyik alapköve, sőt a ’90-es évek előtt az AP ranglista és az edzők ranglistája döntötte el, hogy ki legyen a bajnokság. Számos problémás eset után azonban , az AP nemtetszését fejezte ki a rendszer iránt és 2005-ben kilépett a rendszerből (erről is kissé részletesebben szólok majd a Top 25 rangsor kritikájáról szóló bekezdésben), így jelenleg az AP Poll inkább csak formális ranglistának számít, ám története és rangja miatt továbbra is illendő komolyan venni ezt a sorrendet is. Az AP helyére 2005-ben a Harris Interactive College Football Poll került.

Ahogy már említettem, a BCS rangsor a kritikus ranglista: az év végén a bajnoki döntőben ugyanis a BCS ranglista első és második helyezettje találkozik. Magának a rangsornak a kialakítása sem egyszerű. A BCS Top 25 rangsora három komponensből tevődik össze: a már említett újságírói szavazás (az ún. Harris poll), az edzők szavazatai és komputeres rangsorok. A három komponens mindegyike azonos, egyharmados súllyal számít a rangsorolásba.

A Harris-poll során egy több mint 300 fős listából választanak ki a szezon elején 109 szavazót, aki az minden héten rangsorolja a csapatokat 1-től 25-ig. Az első helyezett csapat 25 pontot kap, a második 24-et, a harmadik 23-t, és így tovább egészen a 25. helyen végző csapatig, amely 1 pontot kap. A 109 szavazat alapján így egy csapat maximálisan 2825 pontot (109*25) kaphat. Minden csapat kapott pontértékét elosztjuk a maximálisan kapható 2825-tel, így megkapjuk azt az értéket, ami megmutatja, hogy a csapat a lehetséges pontok hány százalékát kapta meg. Például, az idei egyik Harris-szavazás során (BCS poll, Week 6) az Ohio State maximális 2825 pontot kapott, ez 1.000-nak (2825/2825) vagy 100%-nak felel meg. A Michigan 2600 pontot kapott, ez tehát 0.9123-nak (2600/2825), míg a Notre Dame 2347 pontja 0.8235-nek (2347/2825).

Hasonló szisztéma alapján működik az edzők szavazása, a Coaches Poll (bár USA Today Poll néven is ismeretes), itt 63 Div 1-A-s csapat edzője adhatja le voksát, hasonló rendszerben 1-től 25-ig rangsorolva a csapatokat. Éppúgy, mint a Harris-szavazásban itt is az első 25 pontot kap, a második 24-t, stb. A maximális pontszám itt 1575 (63*25), ezzel számítjuk ki a százalékos értékeket: a hatodik heti szavazás során az Ohio State itt is maximális pontszámot szerzett, 1575 pontja 1.000-ot, a Michigan 1428 pontja 0.9067-et, míg a Wisconsin 1053 0.6686-ot ér..

A ranglista harmadik összetevője a számítógépes rangsor. Valójában több rangsorról van szó, 6 különböző számítógépes ranglistát átlagolnak (ezek a Sagarin, Anderson&Hester, Billingsley, Matrix, Massey és Wolfe-féle ranglisták). Ezek a ranglisták számos különböző faktort vesznek számításba, ilyen pl. győzelem nagysága (margin of victory), az idegenbeli győzelem/mek vagy a csapat „menetrendjének” erőssége (strength of schedule). Minden komputeres ranglista rangsorolja a csapatokat, és ezek alapján minden csapat kap 6 különböző pontértéket (a legjobb 25 pontot, a második 24-et, stb.), ezek közül a legalacsonyabb és legmagasabb értéket kiveszik, és a maradék 4-et átlagolják. Ezt a számot elosztják a maximális szerezhető 25 ponttal, a százalékos érték lesz a BCS rendszer harmadik eleme.
(Pl. a BCS Standings –Week 6 rangsorban a Michigan 0.960-nal, a Florida 0.870-nel, az LSU 0.580-nal állt)

Ezt a három értéket összeadva és átlagolva kapjuk meg a végső értéket, ami alapján a BCS-rangsor összeáll. (Pl. az Ohio State BCS pontértéke 1.000, a Michigan csapatáé 0.9263, míg a USC-é 0.9188, 2006-ban a hatodik héten ez volt az első három csapat a BCS rangsorban.)
Minden csapatnak van egy ilyen értéke 0 és 1 közötti pontértéke (azoknak, amelyeket senki nem rangsorolt semelyik kategóriában, értelemszerűen 0), és minden héten a legmagasabb 25 pontszámmal rendelkező csapat alkotja a BCS TOP 25 ranglistáját.

A rendszert az elmúlt években sorozatos, majdhogynem hétről-hétre újabb támadások érik, és meg kell hagynunk, a kritikáknak gyakran van alapjuk. Előfordult, hogy egyes edzők és jó néhány Harris poll-résztvevő igencsak szubjektíven szavazott, rengetegen bírálják a számítógépes rangsorokat, amelyek sok haszontalan és fölösleges tényezőt vesznek figyelembe, és sokan kritizálják az előszezonban elkészített TOP 25 rangsor létjogosultságát is. Az alacsonyan rangsorolt és gyengébb konferenciákból jövő csapatok számára ugyanis jóval nehezebb felkapaszkodni a ranglétrán, és magas pozícióba kerülni, vagy a bajnoki döntőt jelentő első két hely valamelyikére eljutni, mint a magasan rangsorolt csapatok számára, amelyek megengedhetik azt a luxust, hogy néha gyengébb teljesítményt nyújtva győzzenek, sőt akár még egy vereség is becsúszhat nekik, és így is esetlegesen bajnoki döntőt játszhatnak.

Ugyanakkor, több alkalommal az is előfordult, hogy az elmúlt években több, mint ketten veretlenül zártak. 2004-ben például az Auburn, Utah, és Boise State sem talált legyőzőre, ám hiába: az összesen 5 veretlen közül ez a hárm nem játszahtott döntőt. A legtöbben az Auburn csapatának hiányát kifogásolták, ám a gyengébb konferenciában játszó Utah és Boise State vezetői is egy playoff-rendszer létrejötte mellett kardoskodtak.
Hasonló problémák adódtak az LSU-USC ügy kapcsán 2003-ból (ez volt az AP kilépésnek egyik fő oka), és jó néhány alkalommal a 90-es években is.

Ezek a kritikák rámutatnak a BCS ranglista hiányosságaira, ám a közeljövőben nem várható nagy változás ezzel a rendszerrel kapcsolatban. Hogy miért nem? Erre próbál magyarázattal szolgálni a következő fejezet.

Az NCAA kupadöntő-sorozata (a Bowl-meccsek)

Kezdjük a legelején. Van 119 csapatunk, és egy mindössze 12 (+1) meccses alapszakasz. Ráadásul az egyetemisták december közepe táján vizsgázni kezdenek, ezért az alapszakaszt legkésőbb december elején be kell fejezni. Egy 8 vagy 16 csapatos rájátszásra nem lenne elég idő (plusz a TV-társaságok számára nem lenne szerencsés, ha az egyetemi bajnokság annyira elhúzódna, hogy átfedné egymást az NFL rájátszással), ezért az egyetlen megoldás az egymeccses bajnoki döntő maradt. Igen ám, de 120 csapat van, és a bajnoki döntőn mindössze 2 csapat játszik. Mi a helyzet a maradék 118-cal?
Nos, a maradék 118 csapat nagy része sem marad játék nélkül, a jobb csapatok ugyanis december vége és január elseje közt (a Nagydöntőt nem számítva) 31 Bowl-meccsen mérhetik össze erejüket. 2006/2007-ben így 64 egyetem szurkolói számára van lehetőség, hogy csapatuknak szorítsanak az év végi kupameccsek egyikén, s egy esetleges győzelem esetén büszkén és elégedetten tekintsenek a következő szezon elébe.

A Bowl-ok (kupák) története 1901-ben kezdődött, amikor a kaliforniai Pasadena-ban egy Tournament of Roses nevű rendezvényen Michigan 49-0-ra verte Stanfordot. A mérkőzés nagy profitot hozott, ám az egyoldalú eredmény miatt a szervezők attól tartottak, hogy a nézőszám megcsappanhat, ezért rákövetkezendő évben nem szerveztek újabb mérkőzést, sőt, egészen 1916-ig várni kellett a következő ilyen találkozóra, igaz innentől kezdve évi rendszerességgel rendezték meg az eseményt. A Tournament of Roses aztán 1923-ban átköltözött egy nagyobb stadionba – az új helynek Rose Bowl volt neve (később innen kapta az esemény a nevét).

Az esemény sikerességén felbuzdulva, 1933-ban Miami-ban szerveztek egy futballmérkőzést, amit 1935 óta Orange Bowl-nak neveznek. Az első Sugar Bowl-ra is 1935-ben került sor (ennek a meccsnek mindig New Orleans ad otthont), míg Dallasban 1936 óta rendezik meg a Cotton Bowlt. A ’40-es, ’50-es években tucatjával születtek az év végi kupameccsek. Számos Bowl mérkőzés csak egy-két éven át került megrendezése (néhány példa az ’50-es évekből: Cigar Bowl (Tampa), Harbor Bowl (San Diego), Oil Bowl (Houston), Raisin Bowl (Fresno), sőt akadt egy phoenixi Salad Bowl nevű rendezvény is), melyek nevüket leggyakrabban egy-egy helyi sajátosságról kapták. Meg kell még említenünk az első ízben 1971-ben megrendezett Fiesta Bowlt, amit akkor Tempe-ben, az Arizona Cardinals focistadionjában játszottak (2006-tól az új satdionban, Glendale-ben kerül sor erre a meccsre.)

Eredetileg ezeket a mérkőzéseket mindig újév napján játszották, ez a ’80-’90-es évek elején megváltozott, amikor a szponzorok és televíziós közvetítések megjelenése teljesen átformázta a kupasorozatot. A kupák nevei egyre gyakrabban a szponzor nevét is fölvették (pl. FedEx Orange Bowl, Nokia Sugar Bowl), sőt, előfodult, hogy maga a szponzor neve volt egyben a kupa neve is (pl. Blockbuster Bowl, Carquest Bowl, vagy talán a legidétlenebbül hangzó kupameccs, a MicronPC.com Bowl).

Minden kupaesemény maga dönthette el, mely csapatokat hívja meg a mérkőzésre (a Rose Bowl pl. 1946 óta mindig a Pac-10 és a Big Ten konferenciák bajnokát látta vendégül). Kezdetben a meghívás nem volt kötelező jellegű, viszont erősen illendő volt elfogadni (a csapatok 99% így is tett), később azonban a meghívott csapatok előre rögzített szerződés (amint látni fogjuk, ez a ’90-es évek közepén nem egyszer okozott problémákat).
Egy-egy kupameccs szervezőinek viszont nem volt kötelező egy előre rögzített csapatot meghívniuk, sőt! Sok Bowl-mérkőzés csak az egyik pozíciót (ezt általában egy közeli, helybéli csapat volt) írta elő, a másik opcionális.

Fontos kiemelni, hogy bár a Bowl-ok száma jelentősen megnőtt, jelenleg sem játszik mind a 119 csapat kupameccset. Akik gyengébb végeredménnyel fejezik be a szezont (negatív mérleggel nem lehet sehova kvalifikálódni), azok december végén is csak tévéről nézhetik a Bowl-meccseket, ám a nagynevű ligák (Big Ten, Big XII, Big East, stb.) akár 5,6 vagy 7 csapatot is delegálhatnak különböző rangos vagy kevésbé rangos kupameccsekre. Értelemszerűen egy erősebb konferencia 4. vagy 5. helyezettje egy kisebb pénzdíjazású, kevésbé rangos Bowl-meccsre kap meghívót, mint a konferencia győztese.

Az év végi kupameccsek sorozata ekképpen zajlott, egészen a ’90-es évek elejéig. A csapatok részt vettek a jól fizető Bowl meccsek valamelyikén, ám a bajnokcsapat kiválasztását mindig az AP Poll és a Coaches Poll döntötte el. Amennyiben a két rangsor két különböző csapatot választott, megosztott bajnoki címet hirdettek ki.

Épp ez a megosztottság és kettősség vezetett ahhoz az elképzeléshez az 1990-es évek elején, hogy megreformálják a kupameccsek rendszerét és bevezessenek egy esetleges playoff-rendszert. Ez a bowl-szervezők számára katasztrofális hírnek bizonyult, ugyanis a bevételektől való teljes elesést jelentette volna. Ezért négy nagy bowl szervezői összefogtak (Cotton, Fiesta, Orange, Sugar) és vállalták, hogy az alapszakasz végen az elsőnek és másodiknak rangsorolt csapatok párviadalát a négy kupa valamelyik meccse rendezze és döntse el. Ez az ún. Bowl Coalition nevű szerveződés 1992-1995 között létezett, majd egy Bowl Alliance nevű szerveződés próbálta ugyanezt megtenni, igaz utóbbi szövetségben mát csak 3 kupaszervezet vett részt (Orange, Sugar, Fiesta).

Mindkét esetben ugyanaz volt a probléma. Bár előfordult, hogy a két legjobb csapat párharca létrejött, ez nem történt meg minden évben. Ennek oka az volt, hogy az elsőnek és másodiknak rangsorolt csapat gyakran két külön kupameccsre volt hivatalos, a nagy kupameccsek közül egyedüliként a Rose Bowl szbata meg előre mindkét résztvevőjének személyét (Big Ten és Pac-10 bajnokok), így ha valamelyik csapat ezek közül az első kettőben végzett, akkor nem mehetett másik kupameccsre, még akkor sem, ha esetleg az a mérkőzés lett volna a bajnoki döntő.

Aztán erre a problémára is megszületett a megoldás: 1998-ban megalakult az ún. Bowl Championship Series (BCS), amely előírta, hogy a Rose Bowl köteles megengedni a Pac-10 vagy Big Ten bajnokának, hogy más Bowl-ban játsszon, amennyiben valamelyik csapat #1 vagy #2 helyre van rangsorolva. A BCS rendszer 4 fő kupameccset emel ki a többi közül, ezek a Rose, Sugar, Orange és Fiesta Bowl. Minden évben a négy kupameccs közül az egyik rendezhette meg a bajnoki döntőt, ahol az ország két legjobb csapata játszhatott; azt pedig, hogy melyik évben melyik kupameccs a bajnoki döntő, egy 4 éves rotációs ciklussal döntötték el. A 2005/2006-os szezonban a Rose Bowl-ban csapott össze a Texas Longhorns és a USC Trojans gárdája (a mérkőzést a Texas nyerte 41-38-ra).

Az idei évtől némileg megváltozott a BCS Championship Series. A négy klasszikus Bowl mellett létrehoztak egy új, ötödik kupameccset - a sokat sejtető nevű BCS National Championship Game-t. Ezen a mérkőzés csap össze a végső BCS rangsor első és második helyezettje, míg a négy klasszikus Bowl-meccs ezután választhat meghívásos alapon. (mikor az Ohio State már biztos résztvevője volt a 2006/2007-es bajnoki döntőnek, a Rose Bowl a Big Tent csoportot nyerő Buckeyes helyett kénytelen volt a konferencia 2. helyezettjét, a Michigant meghívni. Ez ahhoz vezet, hogy a gyengébb kupameccsek résztvevőit is elszipkázzák, mivel megvan a Bowl-meccsek hierarchiája, a csapatok döntik el, hova mennek.)

A Nagydöntő további változtatásokat vont maga után. A Super Bowlhoz hasonlóan az egyetemi rangos Bowlok is rengetek nézőt vonzanak a készülékek elé. Ezért a nagy tv-társaságok kénytelen voltak egymással megegyezni. A Nagydöntőt 2006-tól kezdve a FOX, a Rose Bowlt az abc sugározza, míg a mérkőzés helyszínére is külön megkötés született.

Ejtsünk szót az NFL és az NCAA szabályok közötti különbségekről is. Bár a lényeg mindkét szervezetnél ugyanaz, és a labda is tojás alakú, vannak alapvető és igen fontos eltérések:

-NCAA: a passz sikeres, ha az elkapó egyik lába leér az elkapásnál. NFL: mindkét lábnak le kell érnie
-NCAA: a játék véget ér, ha a játékos kezén vagy talpán kívül bármelyik más testrésze földet ér. NFL: csak akkor „halott” a labda, ha a játékos akarata ellenére került a földre
-NCAA: mikor a bíró a labdát a snap helyére tette, 25 másodperc áll rendelkezésre. NFL: 40 másodperc a támadóidő, és az óra az előző play után egyből indul
-Az NCAA-ben időmérő óra áll az előző próbálkozás vége és a bírói jelzés között
-NCAA: a hosszabbítás 1996 óta létezik, előtte minden esetben döntetlennel zárult a találkozó. Mikor a rendes játékidő végetér, mindkét csapatnak megvan a lehetősége, hogy az ellenfél 25-yardosától indulva pontot szerezzen. Aki ezután több ponttal áll, nyer. Ha ez nem dönt, újabb ráadás jön, maximum három. Ezután két-pontos kísérletek következnek, felváltva. NFL: itt az 1974-es szezontól a hirtelen halál szabálya él
-NCAA: a két-pontos kísérletet a 3-yardos vonaltól kell megpróbálni. NFL: a 2-yardostól
-NCAA: a védekező csapat is szerezhet két pontost, ha az ellenfél TD utáni kísérletét blokkolva, vagy fumblet/INTet kikényszerítve visszahordják. De ha egy védő szerzi meg a labdát és visszalép, akkor egy pontot érő safety illeti a támadókat.
-A two-minute warning (két perccel a negyed vége előtti szünet) nincs az egyetemi fociban, csak ritka esetekben, mikor az időt jelző óra meghibásodik.
-Továbbá az NCAA szabályok szerint a jogosult elkapó mindaddig szabályosan blokkolható, amig a szabályos előre passz el nem indult

Amint az látható, a BCS-kupasorozat nagyon nagy üzletté vált mára, szinte minden bowl-meccs előtt ott található a szponzor neve. Sokak szerint éppen a nagy pénzek miatt nem várható, hogy a közeljövőben a több mint 50 csapatot megmozgató BCS-sorozatból egy 8, 12 vagy 16 csapatos rájátszásos rendszerre állna át az egyetemi bajnokság. Akár egyetértünk a BCS-rendszerrrel, akár nem, annyi előnye azért mindenképp van a kupasorozatnak, hogy így az amerikai futballt szerető közönség több mérkőzés tekinthet meg.

Mára pedig egyértelművé vált, hogy az egyetemi futball világát is áthatja az üzlet. Míg évtizedekkel ezelőtt a győzelem volt a legfőbb cél és a végső jutalom, ma már a diadalittas öröm mellett más, egyéb „aprócska” díjak is várnak a legjobbakra. A legmagasabb pozíciókban draftolt játékosok vaskos, több évre szóló tízmilliós NFL-szerződéseket köthetnek, mielőtt akár egyetlen meccset is játszanának a profiligában. (Ugyanakkor az anakronizmus csúcsa, hogy az USA-ban az NCAA meccsekre elvileg továbbra sem lehet fogadni, mert nem professzionális játékosok vetélkedéséről van szó.) Hogy az elanyagiasodás pozitív vagy negatív tendencia, azt mindenki szubjektívan döntse el maga. Az azonban mindenképp örömteli dolog, hogy a futballszerető közönség számára, akinek nem elég az öt hónapig tartó vasárnaponkénti NFL-szezon, azon függők számára más forrás is található.

(Sajnos itthon egyelőre csak egyetlen magyar nyelvű sportadó, a Sportklub közvetít jól megvágva, felvételről és kétes színvonalon szombati egyetemi mérkőzéseket. Olyan magyar médiaforrás meg pláne nincs, amely részletes NCAA beszámolókkal, hírekkel szolgálhatna. A meccseket az amerikai adók (ESPN, Fox, CBS, abc, NBC) közvetítik, és a legtöbb, legjobb információt az NCAA futballal kapcsolatban szintén ezeknek az adóknak valamint a Sports Illustrated magazin weboldalain találhatják meg az angolul értő rajongók: www.espn.com, www.foxsports.com, www.cbssports, www.si.com)

Éppúgy, mint az NFL-ben, az NCAA bajnokságban is az ősz jelenti a kezdetet. Minden szeptemberben majd 120 élvonalbeli és több mint ötszáz egyetemi csapat nemes versengése kezdődik meg újra meg újra. Decemberben és januárban aztán megkoronázzák a szezon legjobb csapatait, és az idény betetőzése kétségkívül az áprilisi NFL játékosbörze.
Ez a körforgás pedig évről évre újrakezdődik. Minden évben újabb remek játékosok százait, ezreit ismerhetjük meg az egyetemi bajnokságban, (és ha legtöbbjüket nem is látjuk viszont az NFL-ben), akkor is számtalan alkalommal gyönyörködhetünk remek passzaikban, futásaikban, elkapásaikban. Ha az NFL-ben egy csodaszép akciót láthatunk az egyik héten, szinte biztos, hogy az NCAA-ben legalább fél tucat legalább olyan szép vagy még káprázatosabb megmozdulás történt.

Remélem, hogy ez a néhány oldalas ismertető felkeltette az érdeklődést az egyetemi futball világa iránt. Mindenkit bátorítok arra, hogy az NCAA futball világával próbáljon meg részletesebben ismerkedni; várjuk a jobbnál jobb kérdéseiteket a rendszerrel kapcsolatban! Aki úgy érzi, hogy az amerikai futballból sosem elég, az nem fog csalódni, az NCAA-nél nem fog jobb helyet találni!